Hogyan működik a gépjármű átírás családon belül

A gépjármű átírása családon belül elsősorban a fizetendő díjakat illetően tér el a megszokottól. Vannak persze más fontos tényezők is, melyeket szem előtt kell tartani az átírás előtt. Kérdés, hogy milyen okból történik a változás, más, ha valóban például ajándékozásról van szó és a jármű át is kerül a rokon tulajdonába, de előfordul gyakran, hogy a gépjármű átírás családon belül csak egy „adminisztrációs” módosítás a fenntartás olcsóbbítása miatt. Ilyen esetben azonban nagyon körültekintőnek kell lenni, mert nem tudhatjuk, mikor következik be egy káresemény, tehát nagyon fontos, hogy a családtag nevére készüljön új kötelező biztosítási szerződés, amit egyébként az üzembentartóra vonatkozó jogszabályok...

Tíz hónappal hosszabbodik a lejárt jogosítványok érvényessége

2021. július 1. 8:48 A veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok egységes meghosszabbítására vonatkozó szabályozás lépett életbe, azonban az uniós rendelkezések értelmében a jogosítványokra eltérő határidők vonatkoznak. Érdemes ellenőrizni az érvényességi dátumot és időben gondoskodni az okmányunk megújításáról. Egységes szabályozás érvényesül az Európai Unió tagállamaiban vezetői engedélyek érvényességének automatikus meghosszabbítására. Az Európai Parlament és a Tanács rendelete értelmében: a 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejárt okmányon szereplő lejárati dátumhoz képest további tíz hónapig érvényes a jogosítványunk. Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendőnk nincs. Az összes többi lejáró okmányra– szintén egységes – magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, melyek értelmében a 2020. március 11. és...

Lejárt műszakival is autózhatunk – megéri halogatni a vizsgát?

Mit kockáztatsz, ha érvényes műszaki nélkül jársz a veszélyhelyzet idején? Mutatjuk! Németh Kornél 2021.08.03. 5autó, covid, forgalmi, forgalmi engedély, járvány, koronavírus, műszaki, műszaki vizsga, szabálymódosítás, szabályozás, veszélyhelyzet Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Utánakérdeztünk, hogy ki és meddig járhat lejárt műszakival, illetve hogy milyen következményei lehetnek, milyen hátrányokkal járhat, ha nem viszed el a kocsit a két évente esedékes pecsétért. Íme a nagy “Veszélyhelyzetben műszaki nélkül” összefoglaló. Sikeres műszaki vizsgát tett az Audim, pedig a vészhelyzetnek hála járhatott volna lejárt pecséttel még hónapokig – jól tettem, hogy elvittem? Most kiderül!Sokan nem tudják – és ez talán nem is baj – hogy...

OKMÁNYOKKAL KAPCSOLATOS ÁTMENETI SZABÁLYOK

Ez a jogszabály linkje:https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000500.KOR&dbnum=1 A műszaki vizsgára vonatkozó rész: 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról *  1. § (1) * A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét, illetve a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 89. § (1) bekezdése szerint meghosszabbított érvényességű okmányokat is -, valamint a közreműködő intézmény által kiállított, diákigazolványra...

2021.évi CXXX.törvény a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről

12. Lejárt okmányok érvényességének meghosszabbítása 12. § (1) A magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, a) 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy b) 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a  forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a  13.  § (1)  bekezdése szerinti okmány kivételével – 2022. június 30. napjáig érvényes. (2) Az  e  törvény szerinti új érvényességi időt a  nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az  okmányon nem kell feltüntetni. (3) Az  (1)  bekezdés szerint meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya az  okmány (1)  bekezdés szerinti érvényességi időt...